agyam park

Rendhagyó napok

Kizökkent az idő: felemás, rendhagyó, hiteltelen. Átmeneti. Olyan, amikor semmi sem látszik véglegesnek, amikor nem is illik, nem is szokás véglegeset tenni. Azt mondja ilyenkor az ember: “Járok-kelek, beszélek, csinálom ezt-azt, de csak azért, mert élek. Mégis úgy, hogy szavaim és cselekedeteim se okok, se következmények ne legyenek.”

Üresjárat-napok, üresjárat órák.

Az éjjel meghalt egy fiatal férfi. Nagyon komolyan, nagyon véglegesen, semmiféle szokásra, illendőségre nem hederítve.

S az idő, lám, nem zökkent vissza, nem igyekszik rendjével igazolni e szörnyű véglegességet.

(Csorba Győző)

Átmeneti. “Lélek és ősz”
Ballagásod emlékére Marika 1970. Átmeneti.

Súlypont áthelyezve

Na nem mintha a személyiségem lenyomatától lenne kacifántos az agyampark, de most – ha lehet – még jobban eltolódtam a szakmai irányba. Manapság (már jó régóta egyébként) egy új dolgot nevelgetek, ami szinte az összes energiámat leköti. Ez a veddvelem.hu, közösségi vásárlásos piactér, csoportos kedvezményről szól és spórolásról. Jelenleg a bétateszt állapotában van, amely nem jelent mást, mint hogy pár (70) önkéntes bejöhetett és szétnézhetett – teszi is ezt folyamatosan. Mi pedig fejlesztünk és javítunk és visszajelzünk és van itt egy blog is, a veddvelem reaktor, amit jórészt én írok, ezen felül van facebook csoportunk is (légy a rajongónk!), meg twittelünk is, Monty Python-osat, ahogy @szuperapu mondta tegnap. Itt az ^ADR végű szövegeket írom én, ez jelenleg 90%.

Tehát veddvelem.hu. A csapból is ez folyik nálam és persze most is… képtelen vagyok abbahagyni.

Amikor lesújt…

Múlt héten, kisvárosunk Főterén ballagva találkoztam egy régi ismerőssel. Ő egy Lány / Nő / Asszony, mindegyik, DE fiatalabb, mint én. És még csak nem is szült. Még. De jócskát hízott. Beszélgettünk, én közben folyamatosan gondolkodtam, hogy miért nem veszi észre, vagy ha észrevette, hát miért. Meg miért nem.
Annak elemzésébe most nem szaladnék bele, vajon miért is oly fontos számomra az örök ikszessses méret, a mérleget is csak néha befolyásolom, hogy mindig 45kilót mutasson. Ez utóbbival mellélőttem, mert Csikszem egy napi maratonja után ráugrott és döbbenten tapasztalta, hogy kicsit többet fogyott, mint szeretett volna, mert 45 kiló  lett. A rettenet után nevemet kiáltotta, ahol vallanom kellett, én hekkeltem meg a mérleget. Szóval nem fejtegetem miért van az hűtőszekrényben szabászcenti – rátekerve a gyerek kinderparadízójára meg túrórudijára – , miért van mosolygó szmájli a nulla kalóriás hűtött citromos vizen, és miért varratom szűkebbre és szűkebbre ugyanazon szoknyám derekát. Abba sem bocsátkoznék vele, hogy míg Csikszem és Csikszem kislány örömmel reggeliznek együtt, én mindig találok mosogatni és pakolnivalót, közben iszom az ízesítetlen teát. Leánygyermekem múltkor közölte egy társaságban, Anya soha nem eszik. Nos, ez nem így van. Eszem én. Levest, meg paradicsomot, meg puffasztott rizst meg egy csomó más kalóriában nem gazdag ételt. Azonban. A sors héten rám mért második csapása az időjárás. Az elsőt később mesélem. Az időjárás miatt (biztosan tudom), tegnap döbbenetes dolgokat vittem véghez. Hagyján, hogy befűtöttünk. Hagyján, hogy húst ettem. De a hús után letéptem a szabász centit a paradízóról és nem törődve annak lejárt szavatosságával, megettem. Ezek után megettem a linzert és az islert is amit gondos Keresztanyám hozott, persze, csak kis dobozban, alig egy kóstolóra valót. Ja, egy közepes multicég összes alkalmazottjának kóstoltatásához elég. Estére megrémültem. Vacsorára csak hagymacsírát ettem paradicsommal. Meg vörösborral. Hogy ne érezzem a csontjaimban a hideget. Ma reggel megcsillant a remény. Sütött a nap. Kikiáltottam a világba. Végre, abbahagyhatom a hormonjaim cukorral való támogatását. A sors másodikat is rámmért. Nap el, függöny le. Eső szakad. Mézet tettem egy nagy tál eperre. De hát ez egészséges?!
Az első csapás.
Meghízott exkapcsolatot zrikáltam magamban és Férjnek. Oh, szegény, vajon mi történhetett vele (jaj, láttad volna, milyen vastag volt az oldala), talán csak nem beteg??? (akkora tokája lett, borzalom), de csinos volt ám (bár megvastagodott felkarja, jujjujj)… Na, majd nézzetek engem. Közönség, színpadra lépek eperke ruhámban, amiben ha csak nyaktól lefelé néztek, 15-nek tűnök. Kicsit fűző jellegű, de nem baj, majd aprókat lélegzem, és felcsaptam a könyvet és megnéztem, hogy lélegez Scarlett amikor elegáns. Én is így teszek. A hajam az emelt nyakú eperkéhez belőve, Csikszem nyakkendője a zeperszínhez kölcsönkérve, óh, csak tökéletes. Aznap délben ehettem egy lángost, szigorúan gyógyászati célból, hogy estére párnázzon, tudod. De keveset ittam, nehogy kiduzzadjon a hasam, gyomrom. 15.45-kor beleugrom a ruhámba. 15.47-kor szétszakadt a cipzár. Nem kicsit. Örökre. Visítottam. A nagyobb baj az volt, hogy nem jött le rólam a ruha. Csikszem miután kiüvöltözte magát velem, hogy én miért visítok (Teeeee ezt nem értheted!!!!!!!!! a hajam, a nyakkendőd, a derekam, az eperkém, az álmaim), röhögött, hogy megérdemlem miért kritzálom más nők oldalát és karját, majd hozott egy csőkulcsot, csőfogót, harapófogót (nem tudom), de hegyeset, az istenadta, mert annyira otthon van a kézi szerszámok világában. Ezzel gondolta lehúzni a cipzárt. Megtette, a cipzár ezer darabra hullott szét. A hegyes harapófogó mély barázdát hasított az oldalamba, vérző patakot hagyva maga után. Itt megállt egy pillanatra a kép. Dönthettem. Ha tovább erősítem a visítást, Csikszem magamra hagy. Elájulok. Hm, nem tudom hogy kell. Megőrülök. De még van hova??? Letéptem a ruhát, megtapostam. Töltöttem két pálinkát. Már úgyis mindegy. Majd szétdobáltam a szekrényemet. Mivel Ő VOLT AZ EGYETLEN eperke, amelyben 15 lehettem, felkaptam egyet a business rétegből. Nyilván könyvvizsgálónak néztem ki. Az egyház szertartásra, mely 16.15-kor indult, 16.30-kor értünk oda. A templomban odasúgtam Istennek, király te tetted ezt.

Epilógus. Másnap reggel Csikszem szummázott:
- Szerintem kinőtted ezt a ruhát. /még életben van, de már gyengül/
- Ahhoz képest, hogy a könyvvizsgáló jelmezedet vetted fel, egészen jól táncolsz. De miért kell Neked nyakban magasan záródó ruhában jönni esküvőre???
- Azért az mekkora poén volt már amikor menyasszonyrabolni akartam és toltam a menyasszonyt? Mekkora volt már, mi?
( Ő, az én Férjem. Hamarosan 5. éve lesz, hogy esküt tettem neki. Persze, ma is így döntenék (…) )

Mandroid, man+droid, de nem magyarázom túl

Kobak, első számú és legrégebb óta követett matektanár geek kváziismerősünk, az android portál alfája és a habari szinte egyetlen magyar élő omegája (mitisakartamírni… irdatlan sok időt töltöttem el ezzel az egy félmondattal) honosította a usethis-t, így a magyar bloggereknek – köztük valahogy nekem is – lehetőségü(n)k adódik bemutatkozni. És.

Bár én írtam Kobaknak, hogy a blogger státuszom nem 100%-ig akkreditált, mégis “rábeszélt” a 4 kérdés megválaszolására, amely tulajdonképpen az oldal lényege:

• Ki vagyok és mit csinálok?
• Milyen hardvert használok?
• Milyen szoftvert?
• Milyen lenne számomra az álom setup?

Meg is tettem, ha tehát még nem lenne meg a csikszem nick mögött a fenti információhalmaz, akkor olvasd el ott.

A feleségemnek tetszett az írás, annyira nem lehet gáz.

Szórakoztat

Majdani jótröhögünknek leírom. Szórakoztat.
Hol bőlé holnem. Szombaton.

Hirtelen szervezett kétnapos Balaton, a Nyitott pincék, (nem) meglepő. Határozott úticéllal a déli part, vágyaink között “csak” két pince. A gyermek mosolya mézespuszi mikor megtudja, hogy jön, majd rögtön kérdéseket tesz fel. AnyaApa kedvenc borának készítőjéhez megyünk és látni fogom-e a piros és a fehér szőlőt is. Ezt biztosan Vali nénivel is megbeszélte. Talán Vali néni leszámol a fenntartásaival.
Szombat, NEM ESIK AZ ESŐ, jó időben indulás (napersze). 60 kilométer megtétele után Utód nyüszít, de beugrom és játszom vele, a hányást imitáljuk. Szoktuk ezt néha, kiszállunk egy pillangós mező szélén, köpködünk majd virágot szedünk meg csigákat simogatunk. Aztán jókat sztorizunk Apának, hogy hánytunk, bizony. Kagylóhéjban: ez rosszabbul végződött, mint bármikor, feljelentős SzomszédNéni miatt ide is tizennyolcas karikát teszek és megjegyzem, részletekért erős idegzetűek jelentkezzenek ímélben. Azonban a Szerencse gyermekei nem a térerővel sem rendelkező dombok kietlen útjain hányták össze magukat, hanem egy kis horgász tó és a büféje mellett bizony (a Zalacsány melletti horgásztó melletti Tó büfé – ezúton is köszönjük!) . Így lett önfeláldozó Hölgy (a Férjemnek segített ), meg horgászok slaggal (nem a gyereket mosták). Hogy a lúzer bandájának miért nincs egyetlen szakadt zacskója, papírtörlője etc az autóban?…! (persze mostantól!!! Csikszem már vett egy hatospakk, )
Továbbiakat lássuk kilométerben. Horgász helyszínt követő 5. km. Kicsi dolgok. Kicsi dolgokat követő 10. kilométer. Pézsés zacskóba fogom fel a kitörni akarót. Hányóskettő helyszínt követő 5. km. Ez az!!! Dedalonetta. A világ megmentője. Öntudatos méter alatti mondja, NEM. Öntudatos egyötven feletti kicsivel mondja: kúp vagy hazamegyünk. (“ne zsaroljuk meg a gyereket. hassunk szeretettel, használjuk a szeretet eszközeit.”) Bugyi lent még ezen kilométeren belül (kiskorúé). Dőlt apróbetűben csak lábjegyzetként: a család a Hányóskettő helyszíntől gyerekülés nélkül, csak magasítóval utaztatja Gyermekét, balról anyjával, jobbról labdával kitámasztva.
11 helyett fél kettőkör célba érünk. Gyermek felébred, kár volt. Azt hiszi, már jól van. Később kiderül, a hányós dolog posztraumatikus hatással bírt a pszichére.
A pálinka vizes, de túléltünk valamit, ezért szó nélkül hagyom, bár ez engem is meglep. Egy óra múlva rádöbbenek, ennél többet is szó nélkül hagynék, panziósaink annyira vendéglátók… Így a megbocsátási check listán a következőket pipáljuk ki: véres bélszín (a jól átsütött), fonnyadt saláta (a friss kevert saláta), fáradt ízű meggyes-mákos (a friss házi rétes). De tényleg jófejek, így eldöntendő nem marad bennünk.
Pince 1, hegyben. Taxival utazós, így együtt kóstolósra tervezett, később animátorunk forgatókönyvet módosít. Anya (aki én vagyok) egyedül kóstol a lenyűgözően szép teraszon, mi mint egyetlen vendég adott időpillanatban, teljes figyelmet kapunk. Igaz, nem a Tulajdonostól, de ők így szokták. Tehát ha Rómában jársz… Bejáratott kóstoltatási procedúra, egy kivétellel mindegyiküket ismertem. Kérdésemre, hogy kóstolhatók-e egy nem ismertet, a válasz nem, csak ha egy egész palackkal elkóstolgatok. Nem tettem. Kísérőnk kedves, rokonszenves, a látogatható pincerészben nem térek magamtól az élményektől. A közben megérkezett csoporttal együtt megyünk pincébe, Gyermek erre már higgadt (elvásott a torka, feneke, satöbbi) és jól viseli, hogy az ittas sógorok jól megcsípkedjék (pufók) angyalarcát. Én kérdezek, énkérdezek, jó sokat. Később még ijesztegetek, hogy aztán majd ímélben is megtenném, amit most izgalmamban elfelejtettem. Mosoly és bíztatás a válasz, őszintén. Újabb jó pont.
Komoly kóstolás következik a csupán Emberből álló csoportnál. Így okafogyottnak nyilvánítjuk magunkat, Főnök amúgy is jelzi, hogy most már menjünk kavicsokat dobálni a Dunába. Ezt később is nehezen veszíti el, pedig tehetségesnek gondolom… ( a térképen már megmutatja hol született, na ott van Duna, hogy hova jár AzApa, na ott van pálinka és Cimborák, hogy hol lakunk, meg ír és számol is természetesen, deriválni holnap).
Szakadó esőben hagyjuk el a hegyet, szerettem a lefelé vezető utat is, helyükre kerülnek fejemben a képek, érzékeimben a borok.
Szitáló marad az eső mire köveket dobálunk, Férj szerint fussak én a gyerek után ezegyszer, demiért is, de megteszem.
Esténk kedves, a maximum kedvesnek nevezhető szálláson. A kizsigerelt (meghánytatott, megdorgált, meg meg) Áldás hamar beájul, 10 centire az arcomtól, én pedig ujjongok, hogy képes mellettem aludni, imádott Apjától ötven centire! Alfa állapot, 2.perc. “A lábamon alig alig alig”. A panzióban esküvő, a vélt csendet csak a vacsoraidőben általában nem játszó zenekari csend szimulálta, de valóban nem létezett. Nem baj, elhatározás, kőkemény alvás következik. Alfa állapot 2, 3.perc. És így szólhatnak a hírmondók harsonái melyek az ítélet napján elmondják, hogy bevégeztetett. Aprócska vér ér Csikszem tenyerén jelzi, hogy erőteljesen megijedhettem, levegőt még nem kapok, de élünk. Semmi több mint a menyasszonyt üdvözlő tüzijáték. A dedalonnal kezelt alszik, a sötétben matatok, hogy én is felhasználjak egyet, de rájövök, egyetlen darab van, így lemondok róla. Elhatározás, alvás. Csikszem ezt követően felül és olvas 4 és fél órát. Én hallgatom ahogy a Gyerek fogat csikorogtat és rám merőlegesen helyezkedik el. Ez az éj rendületlenül állja a sarat, csak nem múlik.
Hanem aztán reggel 6.20. “és akkor Gergő legyőzte a sárkányt, így a király nekiadta a lányát meg a feleségét”. Perfekcionista kitör: “a fele királyságát”. Csengő hangon fejezi be: a fele királyságát, a többit megtartotta magának. El akarom hitetni magammal, hogy alszom és alhatok.  Csapó. Sminkben, 3 réteg ruhában vastag garbóval ballagunk a harmatos fűben, jó utat kívánunk az összes csiga úrnak és csiga asszonynak, elmagyarázzuk, hogy a szemét az utcán a lomtalanítás és csak egyszer leszek neurotikus anya, mikor a spéci cipője orrával fékezi le a száguldó piros verdáját.
(első rész vége, ez a bejegyés hosszú lesz úgy érzem, én megyek ismét töltök egy pohár rozét, de amúgy ez a helye és ideje a fogmosásnak, mosdónak, mosogatógép gyors elindításának, ilyenek)
Panzióból kicsekk, kedvesen keveset fizetünk, amit igazán szeretek, ha valaki nagyvonalú. Így most visszakanyarodok a (hibás) ételekhez és áthúzom minden rosszindulatú megjegyzésemet, mert itt nagyvonalúak. Ez, ahogy mindig, most is megérint… Megint zárójelben jegyzem meg mert ma valahogy szeretek írni, hogy az Urak egyik legszexisebb tulajdonsága lehet a nagyvonalúság, ha bírnak vele…
Szóval. “Anya, hányás szag van az autóban.”
És bocsánatot kér. Ettől meghatódunk, elmagyarázzuk, hogy ez velünk is előfordul, itt nem tudok nem vizualizálni, a gyulai esetet, meg azórásházit is, és persze, Apának is. Amikor éhgyomromra kérdezi, hogy melyikünké milyen színű volt, kezdem elveszíteni a magabiztosságomat. Így megmásszuk a boglári hegyet. Családomat felkészítettem a szuper kilátóra, ahonnét aztán annyit és de olyat, és ahol egyszer találkoztam (tunk) egy még a tavalyi szigetről itt ragadt indiánnal, aztán felérünk, sőt, felkardiózzuk magunkat, Csikszem a Gyermeket, jómagam a fényképezőgépet cipelve (kompakt kamera, tenyérben elférős), no és fent, le van zárva a kilátó. Bizonytalan időre.
A boglári domb megmászásának tanulsága, hogy olyan felnőtt a kicsiJin, hogy le tud szaladni egy dombon és nem gurul le… nem esik el…
Ebéd a Kistücsökben, tökéletes, ahogy mindig. Kemény lelkűek, füleket befogni. Meg kell mondanom. Egy gyermekkel eltölteni egy jó ebédet, napsütésben, gitárszó mellett, igazán lélekemelő, erős pipa az ezért érdemes volt élnem listán.

Pince 2. Őket muszáj kiírnom. Légli Pincészet, Balatonboglár
Beszédes lehet az ott eltöltött több, mint két óra. Odaérkezésünkkor némi csalódást láttunk idősebb Légli Ottó arcán mikor visszautasítottuk a második poharat, mondván, Férj nem iszik, vezet. Persze, Férjben több potenciált lehet sejteni .
Boglárka. Szabadkozva érkezett (alig pár percet vártunk), fiatalabb Ottó repült Angliába, csomagolni, búcsúzni kellett. Boglárka olyan remek példája a kedves, emberi és szakmai alázattal rendelkező embernek, hogy napokig lehetne Őt hallgatni. Ő maga a brand.
Szívből mesél, szívből kínál. Rajongunk.
Pár palackkal és igazi élménnyel távozunk. Egy másik dimenzió nyílt meg számomra, beleértve bort, embert, terroir-t.

Búcsúzóul bedobtuk a Dunába az Ottó bácsitól kapott három kavicsot (amiből 5 lett a kicsilány zsebébe rejtve, psssszt).

Gík

A gyógyszeren túl a nyafogáson innen az eszelős fejfájásban dióhéjban. Illetve ez már az . Szóval adott a gík meg annak lánya. A gík alvajáró (a történet garantálom messziről indul), ezért egész arzenállal alszik. Telefon, zseblámpa, fejlámpa és most a legújabb a távirányító (ezzel kapcsol nappaliban villanyt). Éjszaka felriadván betörőt kergetvén mindig van mi kezébe akadjon. Pár nap után távirányító mint éjszakai aknakereső konfirmálódott, így kilós zseblámpa “nem-aktív” állományba vonult. Hova máshova, mint gík polcára, a számítógépek fölé. Gík feleség ehhez nem szokván nyomtat, bal csuklóval lazán lever kilós zseblámpát, mely helyben kivégzi az ötéves mini geniust. Még egy utolsót villantott majd kilehelte lelkét megkopott testében. Rögtön íródni kezdett bennem első tenyérbesimuló egerem története aki íly gyászos véget ért, de Gík azonnal orvosolta, mondván, ilyet már ezernyolcért kapok. Ilyet??!! Mit tud ő erről… Hogy mentsem a lelkünket és megelőzzek egy hosszú és velős / rövid és hiábavaló magyarázkodást a végső szertartás szükségességéről, kitaláltam, hogy legyen az Utódé. Ő majd tudja használni méltóságának megfelelően. A lány elszaladt, pár percig csendben matatott, majd elkeseredetten kiszólt szobájából: nem tudom beledugni a gépembe. Az Apró a neki adott számológéppel próbálta felismertetni az új hardwert. A kép valóban szívbemarkoló volt, ahogy a Kicsi Gík próbálja felállítani a hardvert a nem kompatibilis eszközökből. Apja meglátván ezt “Istenem” kiáltással elhagyta a szobát, majd a nyugdíjazott notbukkal tért vissza. “Ez a Tiéd lehet.” A lány nézi, és megkérdezi: Apa, és ez sem működik mint a számológépem?

Én csak álltam és néztem őket. Nem sorolom fel az agyamba toluló több ezer kérdést…

Mai(s)

Bipoláris énem tökéletes bizonyítéka jelen posztom (is). Mindenféle szempontból.

Nem hiszem, hogy van nap, amikor valamilyen kontextusban ne említenénk Pampust. Mindig van aktualitás, állandóan tudunk tőle idézni, és halljuk a hangját. Ritkán előfordul, hogy eldöntöm, felhívom és megkérdezem. Biztosan helyre tudna tenni a holnappal kapcsolatban. 5 éve ment el örökre.
Azóta az Édesanyánk megtanult tankolni, odafigyelni az energia fogyasztásra, fényképezőgépről fotókat letölteni és ezt továbbítani. Tudja már, hogy nem szereti a viszkit, és tudja, hogy kire számíthat a falujában. Azóta a kertészkedés fogalma más ízzel társul, emiatt aztán márciustól októberig csak zsarolással tudjuk rávenni, hogy egy éjszakát nálunk töltsön, Távol a Kertjétől.
Látogatásaink a Kertben kezdődnek. Egyesével megvizsgáljuk a hagymákat, jelentem, a mai napon csíra állapotban voltak jelen. Szemrevételezzük a sárgarépa ágylásokat melyeket kifeküdt az egyetlen, a telet és a kutyát túlélni képes macska. (Erről lenne egy igazán posztolandó történet, egyelőre nincs rá felhatalmazásom, hogy közzétegyem, de talán…) A Kert igazi látványosságát azonban a virágok adják.  Reggeli induláskor, délutáni haza érkezéskor a virágok az elsők. Mi hiszünk a szeretet kifejezésében, legyen az hagyma vagy virág. Ettől még dúsabban, hálásabban színlenek az amúgy is bársonyos falusi létbe. Tucatvirágok ritkán fordulnak elő. A szezon most indult, ilyenkor a hagymás növény dívik. Őket először pátyolgatni kell a lakás melegében, később lelnek végső otthonra a kertben. Heteken keresztül fejlődnek, hosszú ideig semmit sem mutatva. 6 melengetett, szeretgetett hagymából lesz 6 szál virág.
Természetesen, látogatásunk ma is A Kert aprólékos megfigyelésével indult. Tudjuk, sajnos, hogy az eperből lett aki nem vészelte át a telet. És a macska, nos, igen… Hatalmas pocak lenyomat a puha földön. A liliom még nem hajtott ki, újabb izgalmak.
Elérve a 6 szálhoz… Egészen rendkívüli kulcsvirág kompozíció. 6 szál. Egy egész sor a virágos részben. Lila-rózsaszín-rózsaszín-barackvirágszínű-lila-orgonalila. Soha nem láttam még barackvirág színű kulcsvirágot. “Mikor indultok majd levesszük és hazaviszitek.” Ebben maradunk. Az órák elrohannak, indulunk. “De kár, hogy hazaindulunk”-suttogja a levegőbe a háromésféléves. (az…)
Anyu még fut egy apró herendi vázával, visszafogom azzal, hogy az talán mégsem a gyerekszobába való, bár kétségtelen, a virágok gyönyörűek lennének benn. Rohanunk ahogy mindig, kapkodás a csomagolás, futva puszi, lélekrohanás így minden halkabb.
Hazaérve csomagolom a vizes papírba burkolt virágokat.
Barackvirágszínű-lila-lila-rózsaszín-orgonalila-rózsaszín.  Egy egész sor…

…

howdy

Howdy mondja nekem AP. Ilyen hosszú posztolatlan időszak után ez várható volt. Mi is zavar ebben a személyes blogban. Hogy személyes. Olvassák akik ismerik az arcomat. Ha a magamutogató énnel jövök elő semmi értelme. Pedig az a megbízható. Aggódom, hogy nem írok többet. Vagy ez is csak egy lenne a végleteim közül? Már végképp kiürültem? Mit nem tesz a búzafűlé. Mostanában belefáradtam a körülményekbe. Szokásos kispolgári nyavalygás következik az egészségügyről. Elhúzódó betegség, fizetett orvos elből történő hanyagolása, erőszakos közeledés az állami kórházhoz. Belső hangok szándékos figyelmen kívül hagyása, könnyebb út választása majd visszaesés. Újabb kórházi tangó, második felvonás 30 másodpercben, most már muszáj, hogy szimuláns legyek vagy táppénzcsaló, vagy legalább énektanár, hogy oka legyen a hangom állandó távol maradásának. Én hittem abban, hogy nem szimulálok, munkát magas szinten demonstráltam, hangot íméllel pótoltam, nem vagyok énektanár. Itt elbizonytalanodtam, talán mégis kifizetem a magán vizitdíjat, de elveim felülkerekedtem, családi kasszában 15 e forintunk más célra felsorakozott. Allergiával vádolódtam meg, így Frankfurt mellett teszteltem a mogyorófa virágzását, de ott is magas szinten volt jelen. Étellel és szagokkal gondom nem volt, a repülés kicsit nehezemre esett eltömődött felsőlégutaim miatt.  Állapot fokozódása miatt, és egyre növekvő zavarom a teletrombitált pézsék miatt arra sarkalltak, hogy elveim sarokban szöszölése mellett halkan felhívjam a városunk allergiára specializálodott (magán)klinikáját. Megtettem. Minimum amatőrnek, de inkább szimulánsnak éreztem magam a kapott tanácsok hallatán. Napi algoflex kétszer, szólott a javallat. Lázam nincs. Furcsa. Hőemelkedés sincs. Nagyon furcsa. Kicsit fáj – ebben legalább megegyeztünk. Kérdezem mint laikus, mit kellene tennem. Orvossal beszéltem. Úgy mutatkozott be. Orvos mondja: menjek el orvoshoz. Tényleg ez volt a tervem. Az elveim itt abbahagyták a szöszölést és hangosan röhögtek. Ki és le, fel és át, de meggyőztem magam egy 3 napos távollétre a munkából. Ez idő alatt komoly dolgokat terveztem elvégezni. Vérvétel. Kórházi látogatás, többedszerre, blamának kitevés hisz nem vagyok énektanár. Esetleg allergia teszt. Mindez szigorúan előre megfizetett alapon (gy.k.havi rendszeres önszántamból nem történő utalás a kasszáknak jómagam és az engem foglalkoztató nagyzsebű által). A bonyodalom a vérvétel körül tetőzött igazán. Külföldi távollétem alatt itthon lévő supportive Férj próbálta megfejteni, hol is történik a vérvétel. Itt majd lesz egy hivatkozás Csíkom által később ellövendő posztra az egészségügy informatikai rendszereit illetően. Találgatások voltak, még az SZTK bizonyult a legvalőszínűbbnek, bár biztosat nem tudtak mondani. Hogy miért. Mert a választott háziorvosom a választott városunktól 50 kilóméterre lakik, pecsétjén egy harmadik település kórházi besorolásával. Kérdezgettük, hogy is érvényesül a szabad orvos választás. Meglepetésemre a vért minden további oknyomozás nélkül levették, volt mosoly és kedvesség, elnézés kérés ha apró kezem apró vénáját esetleg átszúrnák. Nem szúrták át. Másnap mosolyogva mentem eredményért, hisz, mint tudjuk, ez a város egyszer már bizonyított, kaptunk KicsiJin gyermekünkre egy SLE betegséget messzenőkig alátámasztó eredményt, így nem lepődtem volna meg, ha kiderül, hogy csupa y kromoszómám van és már legalább 10 éve hat méter mélyen kellene lennem a föld alatt. Az eredmény szimpatikus, megtartom. Kórházi presszióm eredményeként ismét bent jártam, a művelet 2 percig tartott, endoszkópia volt, előtte nem kell elmondani mi történik és miért, ha a páciens nem félidióta, úgyis észreveszi a csövet az orrában. Megállapítodott a kórkép, javallott a gyógyszer. Kérdeztem még mi egyebet tehetnék, hogy a/ megjavuljon hamarabb b/ ne ismétlődjön meg (hisz hetek óta ragaszkodik hozzám) c/ ezt lenyeltem, de akartam tudni, hogy ez egy hamarosan halállal végződő betegség kezdete vajon lehet-e. Válasz: hát nyitva vagyunk, jöjjön. Hm. Miért ne… Ha nyitva vannak. Az antibiotikum ugyan jót tett, de úgy érzem, legközelebb mást kell kitalálnom, ha nyitvatartási időben szeretném meglátogatni kedvenc kórházamat. Más történelmi múlttal, más jelenkori körülményekkel megáldott főnököm a következő javaslatot tette: egy másik klinikát kellene választanod. Fáradt voltam, pár szó hiányzott volna a teljeskörű megértetéshez. Igy csak mosolyogtam. Ha tudná hány klinika van a megyeszékhelyen… És a beteg hálás, ha bejut. Ha bejutott, elgondolkodik. Mennyit fizessek, hogy tegyem meg mindezt. Hisz ez lesz a folyosója a következő kórházi bejutásnak. Nem fizettem. De a magabiztosságom nem győzött meg.

Ezek után elgondolkodtam, van-e potenciál. Itt, nekünk. Keserű és piros is. Egyben. Aztán JóSorsom úgy döntött, ideje példát vonultatni sekélyes mindennapjaimba. Fent hosszasan részletezett kórházi aktusomat követően piacoztam a helyi marketen. A  hasznos dolgok beszerzése után (propolisz, csíra, búzafűlé na látod), rohantam paradicsomot venni. Kifizetem majd otthagyom. Csíík percek múltán keresi, én bizonytalan vagyok. Visszaszaladok, bejárom a bejárt útvonalat, végső állomás a paradicsom árus. Aki már messziről integet. “itthagytad a paradicsomot. De ú’futottá’ má’ nem hallottad ho’ szótam”. Zavarba jőve állok ás bámulom a paradicsomot. Rebegek valamit de csak ezt hajtogatom: van, van, van itt még potenciál. (ma is jártam nála, kiszolgált, tehát nem én vagyok az egyetlen bolond akit megismert a piacon)

Rule №1 – Cardio

Jubiláltam ma az úszásommal, ez alkalomból kicsit vissza- és előretekintek. Ha érdekel a téma, tarts velem.

Futás

Aki jelen volt a régi agyampark életében, vagy online ismerős, az tudja, hogy nagyjából másfél éve futni kezdtem, amit aztán 5 hónapig nagyon élveztem. Egészen addig, amíg egyszer csak a térdem be nem mondta az unalmast. A probléma annyiból állt, hogy nagyjából 1-1,5 km után a térdkalácsom szúrni kezdett és ez egyre csak erősödött, mindaddig, amíg haza kellett sétálnom. Internetes elmélyedés internetes elmélyedést, orvos orvost követett, de a bosszantó “apróság” nem akart elmúlni. Több elmélet is született, hogy mi lehet a gond:

• doktor №1 : “puha” a térdkalácsom (ülőmunka), szedjek többezres porckorongerősítőt és készíttessek egyedi cipőbetétet és abban fussak, illetve vegyek mágneses térdvarázsló bizbaszt és persze ezen felül, vagy ezzel együtt chondromaláció is jelen van;
• doktor №2 : enyhe lúdtalpam van, elég az általános cipőbetét, de ne abba fussak.;
• doktor №3 – 1. alkalom: a térdkalács alatti puha rész (nemtom mi a neve) nem bírta a terhelést (ülőmunka), ezért begyulladt; 6 hét pihenés és nyújtás, majd újra futás;
• doktor №3 – 2. alkalom: 6 hetet pihentem, majd a probléma még mindig fennállt, visszamentem, doki szerint makacs a gyulladás, szűrővizsgálat kell: teljes vérkép, vizelet, prosztata vizsgálat, fül-orr-gége szűrés, fogászat. Ez utóbbi kivételével pipa az összes, plusz újabb 6 hét pihentetés, de probléma továbbra is jelentkezett.
• gyógymasszőr: deréktáji izomletapadás (ülőmunka) és porckorong sérülés lehet, amit test- és térdmasszázzsal meglazítunk és térdhajlatba mozgatunk.

Úszás

Gyakorlatilag itt tartok most, december vége óta masszírozom a térdem majdnem minden nap, nyújtom és közben úszok – ja, ezért kezdtem el a bekezdést: ma volt a 40. alkalom, hogy uszodában voltam. Kis statisztika: 40 alkalom, összesen cirka 55 km (1100 hossz, 55000 karcsapás), átlagosan 1,4 km (35 perc). Leghosszabb eddigi úszásom: 3 km, 81 perc. A következő 30 alkalmas bérletem már kiváltottam, eltökélt vagyok.

Futás és úszás

Olyannyira eltökélt vagyok, hogy tervezgetni is merek. A héten, vagy a jövő héten kocogok egy kicsit, kipróbálom a szupererőssé kúrált térdemet és legkésőbb április elejétől jó idő esetén heti egy alkalommal futva fogok úszni járni. Az uszoda 2,7 km-re van tőlünk, elfutok, úszok 40 percet, majd hazaszaladok. Nem több, mint 80 perc, plusz zuhany, nyújtás és masszázs. 100 perc alatt megvagyok,háromnegyed kilenckor itt fogok ülni újra a gépemnél (4 zsemlével, 3 naranccsal és egy marék hússal). Később akár heti kettő ilyen is lehet.

Meglátjuk.

Szorítsatok.

Vagy tartsatok velem.

Fontos, hiszen már a Zombieland-ben is megmondták a tutit: Rule №1 - Cardio

Csendes-óceáni szőrszálhasogatás

“Utólag belegondolva fura, hogy pont egy napon került elém a két hasonló témájú film, de nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni a kiválasztottságomat illetően. Egyszerűen így alakult, el kell fogadnom, hogy az Úr engem teremtett míves eszközéül arra a célra, hogy kiszúrjam a koincidenciákat a két alkotás között és azokat széles nyílvánosság elé tárjam.”

Nagy Elit alakulat rajongóként alig vártam, hogy megérkezzen végre a The Pacific című (nem szívesen írom le a magyarítását: ” A Hős alakulat”, beszarsz ám ezen…) újabb HBO minisorozat, amellyel kicsit beleshetünk a csendes-óceáni hadszíntérre és újra élhetünk ismét egy cseppnyi második világháborús izgalmat. Meg is jött, be is táraztam és tegnap az ebédidőmben a végére jártam. Nem célom a sorozat minősítése egyetlen epizód megtekintése után, olyan volt, amilyen. “Kíváncsi vagyok a többi részére is, aztán majd mondok véleményt” – ezzel a gondolattal álltam fel a tv elől.

Éjjel aztán – mivel Jin elment barátnőzni – úgy éreztem, hogy enyém a világ és végiglapoztam kortárs francia horrorkészítők remekeit a médialejátszón (Haute Tension, Frontiere(s), Martyrs, Sheitan, Á l’intérieur – köszi TcT a listáért). Egy kis vér itt, egy kis végtagcsonkolás ott, egy kis flexes üldözés amott, a maga nemében mindegyik ígéretesnek tűnt, hogy végképp elrontsam az éjjelemet, de aztán összezárt ujjaim között kilesve szemtanúja voltam, ahogy egy óriási ollóval kerülgetnek terhes nőt és volt belső kamera is és… Ezen a ponton úgy éreztem, hogy inkább nézem végig, ahogy az összes második világháborús katonát egyesével szétszaggatja egy gránát, úgyhogy előkotortam a recall könyvtáram mélyéről a kissé már poros Őrület határán című háborús drámát és nekiültem az ő 160 percének. Egyszer már végigrágtam magam rajta, de nem emlékeztem sokra a ‘98-ban készült filmből…

Utólag belegondolva fura, hogy pont egy napon került elém a két hasonló témájú film, de nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni a kiválasztottságomat illetően. Egyszerűen így alakult, el kell fogadnom, hogy az Úr engem teremtett míves eszközéül arra a célra, hogy kiszúrjam a koincidenciákat a két alkotás között és azokat széles nyílvánosság elé tárjam. Se több, se kevesebb.

Erről szól ez a bejegyzés is. Se többről, se kevesebbről. Read more »