Archive for the ‘család’ Category:
06 Aug
A családom elhatározta, hogy megmutatják nekem az országot, a nagyobb városokat, az igazán hatalmas barackokat, büntetlen fagyievéssel és korlátlan esti fennmaradással. Igazán rendesek, igyekeznek rám hangolódni, de egy csomó dolgot még mindig nem értenek. Hogy mi összefüggés lenne aközött, hogy beülök az autóba és egy perc múlva szólok (szerintük visítani kezdek), hogy most álljunk meg mert pisilni kell. Anyukámat boldoggá teszem, mert a nyilvános mosdókban betartom a szabályokat, bár mosolyognom kell rajtuk. De ha Ő boldog attól, hogy mozdulatlanul állok egy sarokban miközben ő lázas szorgalommal fertőtleníti a környezetet majd letakarja, engem pedig repülő üzemmódba helyez, hát, legyen. Már rutinom van a fertőtlenítő kendők beszerzésében, és mindig felhívom rá a figyelmét, hogy abból tegyen a táskájába. Ettől nedves lesz a szeme és hálásan néz rám.
Az Apám attól boldog, ha mindenre ráteszek egy lapáttal. Bár lehet valami összefüggés eközött és az általa gyakran használt “bipoláris mint az anyja” megjegyzés között… Ő nagyon rendes velem. Meggyőzi Jint – szeretem így hívni -, hogy ne legyen merev és álljunk meg már Keszthelyen, mert van időnk. Jin fejében kalkulációk hada fut állandóan, máris újra számolja a várható megérkezést Pécsre. Bitang apám futkos velem, feldob a levegőbe és mindenre tudja a választ. Beszél az ősfáról, de mindig fényképezni akar. Nem veszik észre, hogy ezt nem bírom. Aztán persze hangosan is elmondom, hogy nem bírom, akkor mindenki zavarba jön és jön a rendreutasítós folyamat. Én ettől nem utasítodom rendre. Ez nem mód és nem út.
Azt is nehezen értették meg, amikor első este Pécsett kétszer estem bele a szökőkútba. Szerintem Jinnek több száraz polót kellene magával cipelnie, szerinte pedig nem kellett volna kétszer összevizeznem magamat. Jó hangosan elmondtam amit gondolok, de nem értették meg. Másnapra viszont kiengesztelődtek, mert vettek nekem leúsztatható kacsát meg halat meg hattyút meg kishajót, és órákig játszottunk. Leúsztattam a szökőkúton, aztán belementem érte a vízbe, Jin sikított, szerintem tetszett neki. Apukám segített végig, hagytam neki, mert láttam, hogy élvezi. Én gyakran tudnék egyedül is játszani, de ezt ritkán engedik. Mindig ott segédkeznek, de mivel látom, hogy ez annyira jó és mindig mosolyognak, hagyom.
A szüleim odavoltak a mediterrán belvárosért, megütköztem, mert az állandóan diétázó anyám kétszer is evett fagyit. Igaz, hajtogatta bölcsen, hogy ennek még meglesz a böjtje, ezt nem tudom mit jelent. Egyszer elvittek egy medencés helyre, itt míg Apával lebegtem, Anya szanuázott. Kérdeztem, ez miért jó, nagyon meleg, ő azt mondta, egészséges.
Lebegni Apa mellett és nem szólni egy szót: ez a mi igazi kettősünk.
Egy sokkal kisebb lány el akarta venni az új homokozó játékaimat, kérdeztem Anyától miért viselkedik így, én nem voltam ilyen kicsiben. Úgy láttam büszke volt a kérdésre és arra, hogy én tudok távolságtartóan viselkedni. Azt sem értem a felnőttekben, hogy miért nem értik, hogy néha velük is lehetek távolságtartó. Jin például gyakran akar úgy puszilgatni mintha baba lennék. De én már nagy vagyok, oviba megyek, komoly barátaim vannak. Na mindegy, esetleg ma megengedem neki, ne legyen szomorú. Kérdezték, hogy mit szerettem a legjobban abban a városban. Hát szerettem a szökőkutat meg a darut, azt, hogy a szőnyegen ettünk Apával dinnyét jó sokat, hogy egy szobában aludhattam a Szüleimmel.
Azt mondják, alvásidő van, úgyhogy abba kell hagynom az írást. Később még folytathatom, megígérték. Ez fontos. Ők mindig betartják amit ígérnek.
31 Jul
Holnap indulunk, Szombathely-Pécs-Budapest-Debrecen-Nyíregyháza-Tokaj-Szombathely útvonalon, vasárnaptól vasárnapig, 2 hét alatt, hármasban a 42 hónapossal. Nincsenek előre tervezett programpontok, csak a szállások vannak lefoglalva. Roadmovie lesz, meg baromi sok játszótér, vidámpark, strand, hajókázás és egyéb családbarát programok, meg daedalon, válium és agymosás.
View Larger Map
04 Jun
Múlt héten, kisvárosunk Főterén ballagva találkoztam egy régi ismerőssel. Ő egy Lány / Nő / Asszony, mindegyik, DE fiatalabb, mint én. És még csak nem is szült. Még. De jócskát hízott. Beszélgettünk, én közben folyamatosan gondolkodtam, hogy miért nem veszi észre, vagy ha észrevette, hát miért. Meg miért nem.
Annak elemzésébe most nem szaladnék bele, vajon miért is oly fontos számomra az örök ikszessses méret, a mérleget is csak néha befolyásolom, hogy mindig 45kilót mutasson. Ez utóbbival mellélőttem, mert Csikszem egy napi maratonja után ráugrott és döbbenten tapasztalta, hogy kicsit többet fogyott, mint szeretett volna, mert 45 kiló lett. A rettenet után nevemet kiáltotta, ahol vallanom kellett, én hekkeltem meg a mérleget. Szóval nem fejtegetem miért van az hűtőszekrényben szabászcenti – rátekerve a gyerek kinderparadízójára meg túrórudijára – , miért van mosolygó szmájli a nulla kalóriás hűtött citromos vizen, és miért varratom szűkebbre és szűkebbre ugyanazon szoknyám derekát. Abba sem bocsátkoznék vele, hogy míg Csikszem és Csikszem kislány örömmel reggeliznek együtt, én mindig találok mosogatni és pakolnivalót, közben iszom az ízesítetlen teát. Leánygyermekem múltkor közölte egy társaságban, Anya soha nem eszik. Nos, ez nem így van. Eszem én. Levest, meg paradicsomot, meg puffasztott rizst meg egy csomó más kalóriában nem gazdag ételt. Azonban. A sors héten rám mért második csapása az időjárás. Az elsőt később mesélem. Az időjárás miatt (biztosan tudom), tegnap döbbenetes dolgokat vittem véghez. Hagyján, hogy befűtöttünk. Hagyján, hogy húst ettem. De a hús után letéptem a szabász centit a paradízóról és nem törődve annak lejárt szavatosságával, megettem. Ezek után megettem a linzert és az islert is amit gondos Keresztanyám hozott, persze, csak kis dobozban, alig egy kóstolóra valót. Ja, egy közepes multicég összes alkalmazottjának kóstoltatásához elég. Estére megrémültem. Vacsorára csak hagymacsírát ettem paradicsommal. Meg vörösborral. Hogy ne érezzem a csontjaimban a hideget. Ma reggel megcsillant a remény. Sütött a nap. Kikiáltottam a világba. Végre, abbahagyhatom a hormonjaim cukorral való támogatását. A sors másodikat is rámmért. Nap el, függöny le. Eső szakad. Mézet tettem egy nagy tál eperre. De hát ez egészséges?!
Az első csapás.
Meghízott exkapcsolatot zrikáltam magamban és Férjnek. Oh, szegény, vajon mi történhetett vele (jaj, láttad volna, milyen vastag volt az oldala), talán csak nem beteg??? (akkora tokája lett, borzalom), de csinos volt ám (bár megvastagodott felkarja, jujjujj)… Na, majd nézzetek engem. Közönség, színpadra lépek eperke ruhámban, amiben ha csak nyaktól lefelé néztek, 15-nek tűnök. Kicsit fűző jellegű, de nem baj, majd aprókat lélegzem, és felcsaptam a könyvet és megnéztem, hogy lélegez Scarlett amikor elegáns. Én is így teszek. A hajam az emelt nyakú eperkéhez belőve, Csikszem nyakkendője a zeperszínhez kölcsönkérve, óh, csak tökéletes. Aznap délben ehettem egy lángost, szigorúan gyógyászati célból, hogy estére párnázzon, tudod. De keveset ittam, nehogy kiduzzadjon a hasam, gyomrom. 15.45-kor beleugrom a ruhámba. 15.47-kor szétszakadt a cipzár. Nem kicsit. Örökre. Visítottam. A nagyobb baj az volt, hogy nem jött le rólam a ruha. Csikszem miután kiüvöltözte magát velem, hogy én miért visítok (Teeeee ezt nem értheted!!!!!!!!! a hajam, a nyakkendőd, a derekam, az eperkém, az álmaim), röhögött, hogy megérdemlem miért kritzálom más nők oldalát és karját, majd hozott egy csőkulcsot, csőfogót, harapófogót (nem tudom), de hegyeset, az istenadta, mert annyira otthon van a kézi szerszámok világában. Ezzel gondolta lehúzni a cipzárt. Megtette, a cipzár ezer darabra hullott szét. A hegyes harapófogó mély barázdát hasított az oldalamba, vérző patakot hagyva maga után. Itt megállt egy pillanatra a kép. Dönthettem. Ha tovább erősítem a visítást, Csikszem magamra hagy. Elájulok. Hm, nem tudom hogy kell. Megőrülök. De még van hova??? 
Letéptem a ruhát, megtapostam. Töltöttem két pálinkát. Már úgyis mindegy. Majd szétdobáltam a szekrényemet. Mivel Ő VOLT AZ EGYETLEN eperke, amelyben 15 lehettem, felkaptam egyet a business rétegből. Nyilván könyvvizsgálónak néztem ki. Az egyház szertartásra, mely 16.15-kor indult, 16.30-kor értünk oda. A templomban odasúgtam Istennek, király te tetted ezt.
Epilógus. Másnap reggel Csikszem szummázott:
- Szerintem kinőtted ezt a ruhát. /még életben van, de már gyengül/
- Ahhoz képest, hogy a könyvvizsgáló jelmezedet vetted fel, egészen jól táncolsz. De miért kell Neked nyakban magasan záródó ruhában jönni esküvőre???
- Azért az mekkora poén volt már amikor menyasszonyrabolni akartam és toltam a menyasszonyt? Mekkora volt már, mi?
( Ő, az én Férjem. Hamarosan 5. éve lesz, hogy esküt tettem neki. Persze, ma is így döntenék (…) )
10 May
Majdani jótröhögünknek leírom. Szórakoztat.
Hol bőlé holnem. Szombaton.
Hirtelen szervezett kétnapos Balaton, a Nyitott pincék, (nem) meglepő. Határozott úticéllal a déli part, vágyaink között “csak” két pince. A gyermek mosolya mézespuszi mikor megtudja, hogy jön, majd rögtön kérdéseket tesz fel. AnyaApa kedvenc borának készítőjéhez megyünk és látni fogom-e a piros és a fehér szőlőt is. Ezt biztosan Vali nénivel is megbeszélte. Talán Vali néni leszámol a fenntartásaival.
Szombat, NEM ESIK AZ ESŐ, jó időben indulás (napersze). 60 kilométer megtétele után Utód nyüszít, de beugrom és játszom vele, a hányást imitáljuk. Szoktuk ezt néha, kiszállunk egy pillangós mező szélén, köpködünk majd virágot szedünk meg csigákat simogatunk. Aztán jókat sztorizunk Apának, hogy hánytunk, bizony. Kagylóhéjban: ez rosszabbul végződött, mint bármikor, feljelentős SzomszédNéni miatt ide is tizennyolcas karikát teszek és megjegyzem, részletekért erős idegzetűek jelentkezzenek ímélben. Azonban a Szerencse gyermekei nem a térerővel sem rendelkező dombok kietlen útjain hányták össze magukat, hanem egy kis horgász tó és a büféje mellett bizony (a Zalacsány melletti horgásztó melletti Tó büfé – ezúton is köszönjük!) . Így lett önfeláldozó Hölgy (a Férjemnek segített ), meg horgászok slaggal (nem a gyereket mosták). Hogy a lúzer bandájának miért nincs egyetlen szakadt zacskója, papírtörlője etc az autóban?…! (persze mostantól!!! Csikszem már vett egy hatospakk, )
Továbbiakat lássuk kilométerben. Horgász helyszínt követő 5. km. Kicsi dolgok. Kicsi dolgokat követő 10. kilométer. Pézsés zacskóba fogom fel a kitörni akarót. Hányóskettő helyszínt követő 5. km. Ez az!!! Dedalonetta. A világ megmentője. Öntudatos méter alatti mondja, NEM. Öntudatos egyötven feletti kicsivel mondja: kúp vagy hazamegyünk. (“ne zsaroljuk meg a gyereket. hassunk szeretettel, használjuk a szeretet eszközeit.”) Bugyi lent még ezen kilométeren belül (kiskorúé). Dőlt apróbetűben csak lábjegyzetként: a család a Hányóskettő helyszíntől gyerekülés nélkül, csak magasítóval utaztatja Gyermekét, balról anyjával, jobbról labdával kitámasztva.
11 helyett fél kettőkör célba érünk. Gyermek felébred, kár volt. Azt hiszi, már jól van. Később kiderül, a hányós dolog posztraumatikus hatással bírt a pszichére.
A pálinka vizes, de túléltünk valamit, ezért szó nélkül hagyom, bár ez engem is meglep. Egy óra múlva rádöbbenek, ennél többet is szó nélkül hagynék, panziósaink annyira vendéglátók… Így a megbocsátási check listán a következőket pipáljuk ki: véres bélszín (a jól átsütött), fonnyadt saláta (a friss kevert saláta), fáradt ízű meggyes-mákos (a friss házi rétes). De tényleg jófejek, így eldöntendő nem marad bennünk.
Pince 1, hegyben. Taxival utazós, így együtt kóstolósra tervezett, később animátorunk forgatókönyvet módosít. Anya (aki én vagyok) egyedül kóstol a lenyűgözően szép teraszon, mi mint egyetlen vendég adott időpillanatban, teljes figyelmet kapunk. Igaz, nem a Tulajdonostól, de ők így szokták. Tehát ha Rómában jársz… Bejáratott kóstoltatási procedúra, egy kivétellel mindegyiküket ismertem. Kérdésemre, hogy kóstolhatók-e egy nem ismertet, a válasz nem, csak ha egy egész palackkal elkóstolgatok. Nem tettem. Kísérőnk kedves, rokonszenves, a látogatható pincerészben nem térek magamtól az élményektől. A közben megérkezett csoporttal együtt megyünk pincébe, Gyermek erre már higgadt (elvásott a torka, feneke, satöbbi) és jól viseli, hogy az ittas sógorok jól megcsípkedjék (pufók) angyalarcát. Én kérdezek, énkérdezek, jó sokat. Később még ijesztegetek, hogy aztán majd ímélben is megtenném, amit most izgalmamban elfelejtettem. Mosoly és bíztatás a válasz, őszintén. Újabb jó pont.
Komoly kóstolás következik a csupán Emberből álló csoportnál. Így okafogyottnak nyilvánítjuk magunkat, Főnök amúgy is jelzi, hogy most már menjünk kavicsokat dobálni a Dunába. Ezt később is nehezen veszíti el, pedig tehetségesnek gondolom… ( a térképen már megmutatja hol született, na ott van Duna, hogy hova jár AzApa, na ott van pálinka és Cimborák, hogy hol lakunk, meg ír és számol is természetesen, deriválni holnap).
Szakadó esőben hagyjuk el a hegyet, szerettem a lefelé vezető utat is, helyükre kerülnek fejemben a képek, érzékeimben a borok.
Szitáló marad az eső mire köveket dobálunk, Férj szerint fussak én a gyerek után ezegyszer, demiért is, de megteszem.
Esténk kedves, a maximum kedvesnek nevezhető szálláson. A kizsigerelt (meghánytatott, megdorgált, meg meg) Áldás hamar beájul, 10 centire az arcomtól, én pedig ujjongok, hogy képes mellettem aludni, imádott Apjától ötven centire! Alfa állapot, 2.perc. “A lábamon alig alig alig”. A panzióban esküvő, a vélt csendet csak a vacsoraidőben általában nem játszó zenekari csend szimulálta, de valóban nem létezett. Nem baj, elhatározás, kőkemény alvás következik. Alfa állapot 2, 3.perc. És így szólhatnak a hírmondók harsonái melyek az ítélet napján elmondják, hogy bevégeztetett. Aprócska vér ér Csikszem tenyerén jelzi, hogy erőteljesen megijedhettem, levegőt még nem kapok, de élünk. Semmi több mint a menyasszonyt üdvözlő tüzijáték. A dedalonnal kezelt alszik, a sötétben matatok, hogy én is felhasználjak egyet, de rájövök, egyetlen darab van, így lemondok róla. Elhatározás, alvás. Csikszem ezt követően felül és olvas 4 és fél órát. Én hallgatom ahogy a Gyerek fogat csikorogtat és rám merőlegesen helyezkedik el. Ez az éj rendületlenül állja a sarat, csak nem múlik.
Hanem aztán reggel 6.20. “és akkor Gergő legyőzte a sárkányt, így a király nekiadta a lányát meg a feleségét”. Perfekcionista kitör: “a fele királyságát”. Csengő hangon fejezi be: a fele királyságát, a többit megtartotta magának. El akarom hitetni magammal, hogy alszom és alhatok. Csapó. Sminkben, 3 réteg ruhában vastag garbóval ballagunk a harmatos fűben, jó utat kívánunk az összes csiga úrnak és csiga asszonynak, elmagyarázzuk, hogy a szemét az utcán a lomtalanítás és csak egyszer leszek neurotikus anya, mikor a spéci cipője orrával fékezi le a száguldó piros verdáját.
(első rész vége, ez a bejegyés hosszú lesz úgy érzem, én megyek ismét töltök egy pohár rozét, de amúgy ez a helye és ideje a fogmosásnak, mosdónak, mosogatógép gyors elindításának, ilyenek)
Panzióból kicsekk, kedvesen keveset fizetünk, amit igazán szeretek, ha valaki nagyvonalú. Így most visszakanyarodok a (hibás) ételekhez és áthúzom minden rosszindulatú megjegyzésemet, mert itt nagyvonalúak. Ez, ahogy mindig, most is megérint… Megint zárójelben jegyzem meg mert ma valahogy szeretek írni, hogy az Urak egyik legszexisebb tulajdonsága lehet a nagyvonalúság, ha bírnak vele…
Szóval. “Anya, hányás szag van az autóban.”
És bocsánatot kér. Ettől meghatódunk, elmagyarázzuk, hogy ez velünk is előfordul, itt nem tudok nem vizualizálni, a gyulai esetet, meg azórásházit is, és persze, Apának is. Amikor éhgyomromra kérdezi, hogy melyikünké milyen színű volt, kezdem elveszíteni a magabiztosságomat. Így megmásszuk a boglári hegyet. Családomat felkészítettem a szuper kilátóra, ahonnét aztán annyit és de olyat, és ahol egyszer találkoztam (tunk) egy még a tavalyi szigetről itt ragadt indiánnal, aztán felérünk, sőt, felkardiózzuk magunkat, Csikszem a Gyermeket, jómagam a fényképezőgépet cipelve (kompakt kamera, tenyérben elférős), no és fent, le van zárva a kilátó. Bizonytalan időre.
A boglári domb megmászásának tanulsága, hogy olyan felnőtt a kicsiJin, hogy le tud szaladni egy dombon és nem gurul le… nem esik el…
Ebéd a Kistücsökben, tökéletes, ahogy mindig. Kemény lelkűek, füleket befogni. Meg kell mondanom. Egy gyermekkel eltölteni egy jó ebédet, napsütésben, gitárszó mellett, igazán lélekemelő, erős pipa az ezért érdemes volt élnem listán.
Pince 2. Őket muszáj kiírnom. Légli Pincészet, Balatonboglár
Beszédes lehet az ott eltöltött több, mint két óra. Odaérkezésünkkor némi csalódást láttunk idősebb Légli Ottó arcán mikor visszautasítottuk a második poharat, mondván, Férj nem iszik, vezet. Persze, Férjben több potenciált lehet sejteni .
Boglárka. Szabadkozva érkezett (alig pár percet vártunk), fiatalabb Ottó repült Angliába, csomagolni, búcsúzni kellett. Boglárka olyan remek példája a kedves, emberi és szakmai alázattal rendelkező embernek, hogy napokig lehetne Őt hallgatni. Ő maga a brand.
Szívből mesél, szívből kínál. Rajongunk.
Pár palackkal és igazi élménnyel távozunk. Egy másik dimenzió nyílt meg számomra, beleértve bort, embert, terroir-t.
Búcsúzóul bedobtuk a Dunába az Ottó bácsitól kapott három kavicsot (amiből 5 lett a kicsilány zsebébe rejtve, psssszt).
26 Apr
A gyógyszeren túl a nyafogáson innen az eszelős fejfájásban dióhéjban. Illetve ez már az . Szóval adott a gík meg annak lánya. A gík alvajáró (a történet garantálom messziről indul), ezért egész arzenállal alszik. Telefon, zseblámpa, fejlámpa és most a legújabb a távirányító (ezzel kapcsol nappaliban villanyt). Éjszaka felriadván betörőt kergetvén mindig van mi kezébe akadjon. Pár nap után távirányító mint éjszakai aknakereső konfirmálódott, így kilós zseblámpa “nem-aktív” állományba vonult. Hova máshova, mint gík polcára, a számítógépek fölé. Gík feleség ehhez nem szokván nyomtat, bal csuklóval lazán lever kilós zseblámpát, mely helyben kivégzi az ötéves mini geniust. Még egy utolsót villantott majd kilehelte lelkét megkopott testében. Rögtön íródni kezdett bennem első tenyérbesimuló egerem története aki íly gyászos véget ért, de Gík azonnal orvosolta, mondván, ilyet már ezernyolcért kapok. Ilyet??!! Mit tud ő erről… Hogy mentsem a lelkünket és megelőzzek egy hosszú és velős / rövid és hiábavaló magyarázkodást a végső szertartás szükségességéről, kitaláltam, hogy legyen az Utódé. Ő majd tudja használni méltóságának megfelelően. A lány elszaladt, pár percig csendben matatott, majd elkeseredetten kiszólt szobájából: nem tudom beledugni a gépembe. Az Apró a neki adott számológéppel próbálta felismertetni az új hardwert. A kép valóban szívbemarkoló volt, ahogy a Kicsi Gík próbálja felállítani a hardvert a nem kompatibilis eszközökből. Apja meglátván ezt “Istenem” kiáltással elhagyta a szobát, majd a nyugdíjazott notbukkal tért vissza. “Ez a Tiéd lehet.” A lány nézi, és megkérdezi: Apa, és ez sem működik mint a számológépem?
Én csak álltam és néztem őket. Nem sorolom fel az agyamba toluló több ezer kérdést…
29 Dec
“Kicsiny, tényleg apró jelekkel indul az öregedés, és letörölhetetlen foltként lassan szétterjed az egész testen.” (Murakami Haruki: Birkakergető nagy kaland)
Rendszeresen megfeledkezünk a fényképezésről. Tavaly úgy leszedtük a karácsonyfát (upsz, úgy vitték vissza az angyalok), hogy másnap jutott az eszünkbe, sem magában, sem magunkban, meg nem örökítettük. Másoknak a tavalyi karácsonyi kacsa a pecsenyetálon kompozíció is safety könyvtárba mentve.
Attól rettegek, ha nem merevítjük ki a mosolyát képernyőre / papírra keretbe, úgy felnő itt nekem, hogy észre sem veszem. Kőbe akarom vésni az összes komolyságát, valódi hiszékenységét, elnyűhetetlen bizalmát. Komolyan segített ma délután eldönteni, hogy a majdani tengerparti rönkházba pincében vagy borhűtőben tároljuk a borokat. Persze, ma én is elhittem.
Arról, ahogy válunk valamilyenné.
Volt nekem a Babi mamám. Olyan tekintetes asszony és tiszteletet parancsoló és mindig tudta a választ. Fordította hétfőnként az ámdámdeszt, csak, hogy azokon a napokon is nézhessek egy picit tévét. Reggelente behozta a lekváros kalácsot kakaóval, nem felejtette el búcsúzóul beadni az utálatos cévitamint. Megtanította nekem a Bundást, a nyusziszemű szőlőt, a szamócát, hogy vasárnap nem megyünk sehova csak rokonlátogató megengedett, hogy a Zsoltinak nem köszönünk előre mert ő a férfi. Ezt akkor persze nehezen értettem, mert ő nagycsoportos volt én meg középsős. Segített elvinni az Erzsi néninek a Mikulásnak szánt levelet a postára és markomba tette a pontosan kiszámolt szóda árát, amit Edike néni ugyanolyan pontosan megszámolt. Elvitt a tejcsarnokba és rám szólt ha grimaszoltam. Azt is tőle tudom, hogy a mi családunk biztosan nem hazudik, és hogyan kell megszerezni a fehér lovat pénz és a Férj engedélye nélkül. Hat gyereket szült, ötöt felnevelt, tartása volt és büszke önmagára.
Egy éjszaka a kapuja befagyott, nem tudott bemenni a házába. Így kopogott a mi házunk ablakán. Vasárnap volt, éjjel fél 2. Parlamenti választáson elnökölt, onnét tért volna haza. Én felébredtem, én beengedtem. Majd én nem adtam át az ágyamat, leültettem a fűtetlen szoba foteljába, több szabad ágy nem lévén. Szeretném azt hinni, takarót legalább adtam.
Ő már nem, én tovább élek. És a háromévesnek, példabeszédként, gyakran elmesélem. Száz másikkal. Hallgatja komolyan. Én elhiszem. Bízom.
04 Dec
Az éjjel többször keltünk fel Zoéhoz, mint az elmúlt két hétben összesen. Reggel elmentem úszni és ennyit még soha nem úsztam. Aztán elvittem Zoét mikulást szagolni a bölcsibe, majd vettem ajándékokat, majd visszamentem a bölcsibe és elvittem Zoét az orvoshoz. Ennyit még soha nem vártunk az orvosra. Aztán hazajöttünk, Zoé ebédelt és lefektettem aludni. Aztán sütöttem véreres hurkát és megettem belőle egy akkora darabot, amekkorát még soha nem ettem. Közben megnéztem egy Dexter részt, amit még soha nem láttam. És most nem bírok felállni a székből.
Holnap meg 30 leszek.
Soha nem voltam még 30.
14 Nov
Nassolás. Most túllépő bor. Idétlenül sok pontveszteség lehet. De extrém körülmények közt elvégzett torna nagy szorzóval kreditet hoz. Ígyélünkmi .
Még egymásra kell találjunk ezzel a hm dizájnnal. Persze, a belbecs, de ez ugyanaz a kör mint a BaaN vs SAP.
Időről időre rohanhatnék, ciklikusan ismétlődő téveszme, megálmodott képletek és ki nem mondott szavak. Az örök búza színe, lapos kedd, félig mászott befejezett magaslatok. Az idő villanásszerű eltűnése tudatosságot követel a tudatosság megöli a pillanat érzékeny szabadságát.
Ma rácsodálkoztam egy 20 éve készült fényképemre. Összezavar az ismeretlenség érzése persze akár tegnap is készülhetett volna. Csendesen fájdalmas elhinni hogy velem is megtörténik. Már soha nem tegez senki, a ráncok az arcomon és a távolságtartás a szememben. Most még legyintek a kapott test törékenységén, még fenntartható a lány alkat, még lehetek megértő a nagyon széppel és a nem széppel. Besétálok a kötelezőbe, elborzadok egy volt osztálytárs szürke és fáradt bőrén, a legjobbat használom és másnak látom. A csend a szürke és a ránc mögött. Magam választotta csend. A bejárt utak kötelező hozadéka. Most még lehet rajta nagyvonalúan és fensőbb rendűen átsiklani. És továbblépésnek hívni.
Nade. Abban a pillanatban amikor visszakaptuk a Gyermekünk egészségét (…), elmerült ránc és szó, pénz és hang és tegnap és holnap és én még soha életemben nem voltam annyira benne a pillanatban. Az a kávé és az a közlekedési lámpa és az a szendvics és az a lépés, a szem, a sík, a mérce, az egy és az összes élet párhuzamos ott léte, az emlékeztet. Most már tudom, és értelmet kapott a sziruposság… hogy azon a napon tényleg mindent megkaptam.
“Anya, én azt szeretném, ha nem halnál meg.”
