25 Nov
Akkor most jöjjön egy újabb epizód a Hangok Az Ablak Alatt sorozatban, ezúttal gitározós darabokkal. Egyszer használatos rakendroll, amely a Tarantion féle Death Proof Stuntman Mike-járól kapta a címét.
Már olyan régóta pakolgatom ezeket a számokat ide-oda a gépemen, hogy vétek lenne kidobni az egészet a kukába, ezért tegnap éjjel nekiültem és összefűztem őket szívem összes szeretetével. A Quiet Village tökéletes intrózenéjével, a “Gold rush”-sal kezdünk, amely után aztán egyfolytában gyorsulunk a cseppet erőltetetten bársonyos baritom Claw Boys Claw Tenger vagyok című nótáján és a botrányos nevű The Jon Spencer Blues Explosion “Brenda”-ján keresztül, amíg el nem érünk a fenn említett Death Proof egyik legjobb beszélgetéséhez, ahol tisztázzuk, ki is az a Stuntman Mike. Innen aztán beindul a bugivugi, a születésem évéből szól a The Monochrome Set “He’s Frank”-je (amit később a Norman Cook – Iggy Pop páros butított le meglehetősen), majd pedig a svéd Komeda énekel a kivirulásunkról. Különlegességét az adja, hogy a végét addig vagdostam, forgattam, tologattam, amíg össze nem feküdt a rövid Szabó Lőrinc idézettel, amellyel a Pamut számomra legkedvesebb őrülete, a “Tonight” kezdődik. Ezek után kicsit már kezdett elfogyni a lendületem, nem úgy, mint a zenék dinamizmusa. Előbb Wolfmother énekel “Joker & The Thief” címmel, majd egy ász a magyar 70-es évekből, a Skorpió zúzza a “Rohanás”-t, hogy végül kicsit elkommerszesedve a Beck zárja a közel harminc percet a Bob Dylan coverjével, “Leopard-skin pill-box hat”-tel. Jó szórakozást hozzá!
Read more »
14 Nov
Nassolás. Most túllépő bor. Idétlenül sok pontveszteség lehet. De extrém körülmények közt elvégzett torna nagy szorzóval kreditet hoz. Ígyélünkmi 
.
Még egymásra kell találjunk ezzel a hm dizájnnal. Persze, a belbecs, de ez ugyanaz a kör mint a BaaN vs SAP.
Időről időre rohanhatnék, ciklikusan ismétlődő téveszme, megálmodott képletek és ki nem mondott szavak. Az örök búza színe, lapos kedd, félig mászott befejezett magaslatok. Az idő villanásszerű eltűnése tudatosságot követel a tudatosság megöli a pillanat érzékeny szabadságát.
Ma rácsodálkoztam egy 20 éve készült fényképemre. Összezavar az ismeretlenség érzése persze akár tegnap is készülhetett volna. Csendesen fájdalmas elhinni hogy velem is megtörténik. Már soha nem tegez senki, a ráncok az arcomon és a távolságtartás a szememben. Most még legyintek a kapott test törékenységén, még fenntartható a lány alkat, még lehetek megértő a nagyon széppel és a nem széppel. Besétálok a kötelezőbe, elborzadok egy volt osztálytárs szürke és fáradt bőrén, a legjobbat használom és másnak látom. A csend a szürke és a ránc mögött. Magam választotta csend. A bejárt utak kötelező hozadéka. Most még lehet rajta nagyvonalúan és fensőbb rendűen átsiklani. És továbblépésnek hívni.
Nade. Abban a pillanatban amikor visszakaptuk a Gyermekünk egészségét (…), elmerült ránc és szó, pénz és hang és tegnap és holnap és én még soha életemben nem voltam annyira benne a pillanatban. Az a kávé és az a közlekedési lámpa és az a szendvics és az a lépés, a szem, a sík, a mérce, az egy és az összes élet párhuzamos ott léte, az emlékeztet. Most már tudom, és értelmet kapott a sziruposság… hogy azon a napon tényleg mindent megkaptam.
“Anya, én azt szeretném, ha nem halnál meg.”
13 Nov
Egyszer volt, hol nem volt itt az agyamparkon egy mixkazetta sorozat, a Hangok Az Ablak Alatt, amelynek a beharangozójában sejtelmesen ennyit írtam annak idején:
Oké, belekezdünk egy mixkazetta sorozatba, mert itt ilyen még nem volt. Hangok az ablak alatt, ez lesz a címe, mert számomra ennek jelentése van.
Ezzel a bevezetővel ki is tudok békülni, úgyhogy lépjünk tovább. Időközben atomjaira hullott a régi idők parkja s vele együtt ez a szelete is elérhetetlenné vált.
Azonban tegnapelőtt Cece barátommal megtartottuk az immár rendszeressé váló szezonális találkozónkat és ott előkerült a telefonomról az utolsó 3 epizód, azoknak is a bevezető traktusai. A nosztalgia elöntött abban a pillanatban és úgy éreztem, illetve érzem most is, hogy érdemes visszahozni őket a tetszhalál állapotából. Szerencsére a hanganyagot a dropbox jóvoltából én már korábban feltöltöttem a felhőbe, így már csak az a feladat várt rám, hogy szépen belinkeljem ide az összeset. (A szöveges körítés és a tracklista azonban a csiiik-kal együtt saját kardjába dőlt, úgyhogy azzal sajnos nem szolgálhatok.)
Először itt a link, amellyel gyorsan értesülhetsz az esetleges friss zenékről: http://agyampark.hu/?feed=podcast
Aztán pedig lássuk, hallgassuk időrendben visszafelé…
Read more »
09 Nov
Világ életemben érdekeltek a szerepjátékok, bár egy ujjamon meg tudom számolni, hányszor adódott alkalmam, hogy hús-vér emberekkel merüljek el a fantáziavilágban.
Egyetlen egyszer. Ezzel a barom átokkal élek már a világban 30 éve.
(Azért kis pontosításra szorul az első mondat, hiszen leginkább a szerepjáték karakterfejlődéssel kapcsolatos része érdekelt/érdekel és ezt az irányvonalat a hőskori Túlélők Földje levelezős(!) kalandjáték maradéktalanul kielégítette. Ebben aztán dögivel mehetett a tulajdonságok, képességek, események, tapasztalatok számszerűsítése, nyilvántartása, tudatos fejlesztése: a tápolás. Mivel sok témába kapcsolódó folyóiratot olvastam anno (itt megemlíteném, sőt linkelném egy korábbi agyampark bejegyzésemet, ha tudám, melyben szüleim kisvárosának egyetlen hírlapárusánál érdeklődtem a Holdtölte megfelelő számának meglétéről, de a hölgy bután nézett, majd mondta, hogy nincs, de olyan van, hogy Telehold, ami műsorújság – hát ilyenek voltak akkoriban a viszonyok) tudom, hogy a tápolás nem igazán sorolható a jó szerepjáték elemei közé, hisz annak “csak” szükségszerű velejárója, de nem célja – legalábbis az eszetlen (és az adott világ szabályai szerint irreális mértékű) tápolás.)
Szóval ezzel a barom átokkal és a folyton mardosó hiányérzettel éltem eddig, de most kitaláltam magamnak a TÁP-ot, az én excel alapú, karmikus ektoplazma katalizátor céleszközömet, amellyel karakterlapot festek a valós életem burkára és gusztusos számértékekké formálom mindennapjaim kihívásait és élvezeti cikkeit, hogy aztán egyenleget vonva jutalmazzam, vagy éppenséggel lemondásra kényszerítsem magam.
A TÁP egy szimpla excel táblázat, illetve táblázatok erdeje, de sokkal több annál: kegyetlen lajstroma az elbukott / teljesített feladataimnak és fokmérője a kanálnak, amellyel az életem élvezeteit habzsolom. Döbbenetes, de amíg nem írtam fel mindent, aminek köze lehet az elkövetkező néhány hetem, vagy a hátralévő 60 évem történéseihez, azok minőségéhez, addig azt hittem, hogy a kihívásokat teljesítem, a javakat mértékkel fogyasztom és minden nappal közelebb kerülök a nirvánához fizikai és szellemi síkon egyaránt.
Ez egy nagy tévedés. Úgy, ahogy vezetés közben a távolságot rendszeresen felül-, a sebességet rendszeresen alulbecsüljük, úgy van ez a hétköznapi dolgokkal is. Mondok egy példát: azt hiszed, hogy a héten egyszer, maximum kétszer iszol egy, maximum két sört, mert jól esik és ez igazán jár neked, de ha minden alkalommal behúzod a strigulát, tudni fogod hogy szinte minden nap iszol és van, hogy nem kettőt. Mondok mégegyet: azt hiszed, hogy rendszeresen sportolsz – nyomod a fekvőtámaszt, mész futni, úszol -, de a nyilvántartásod alapján látni fogod, hogy hetek óta elvétve jutottál el a testedzésig. A TÁP számai eltörölnek minden tévhitet és megmutatják a valós teljesítményt – amiből aztán az okos ember arra következtet, hogy az áhított 60 éve nem csak, hogy minőségi nem lesz, de egyáltalán nem lesz még 30 sem.
Nyilvántartás, viszonylag reális számszerűsítés és elérhető célok kitűzése. Ezekből kell egy átlátható rendszert építeni és máris közelebb vagyunk. A TÁP nem túl bonyolult, ráadásul abszolút kiforratlan, de már most működik. Olyannyira működik, hogy Jin az első teszthetem után megkért rá, hogy vonjam be. Pedig Jinnek brutálisan nincs szerepjátékos múltja (ahogy persze nekem is csak elméletben van). Az alap a Kredit. Kreditet gyűjtünk, kreditet költünk, aztán bizonyos számú kredit után jutalmazzuk magunkat. A mérleg egyik serpenyőjébe kerülnek a Kihívások (pl.: Úszás 1km, Napi folyadék minimum 1,5 liter, stb.) és Célok (pl.: Testsúly -1kg stb.), a másikba pedig az Előnyök (pl.: Heti alkoholmennyiség, Heti CoD, stb.) és Büntetések (pl.: Napi gyümölcs elmaradása, stb.). Ezeket a tényezőket egyénileg, a saját elképzeléseink és elvárásaink alapján súlyozzuk be és látjuk el azzal a kreditmennyiséggel, amely szerintünk reális és elfogadható. Példával illusztrálva mindjárt kézzelfoghatóbb lesz: van nekem a CoD, amit szeretek, de kiviszi a szememet, annyira sokat játszom. Húztam egy határt: heti 4 óra. Ezen felül 25 kredit büntetés minden óráért. Ezzel szembeállíthatunk egy fallabdázást, amely 1 óráig tart, kőkemény fizikai erőpróba, de szintén szeretem csinálni, így “csak” 13 kreditet kapok érte. De, ha elmegyek úszni, akkor 1 km teljesítéséért cirka 40 kredittel jutalmazom magam, mert nem kifejezetten szeretem, hiszen vizes, körülményes és nem lehet közben zenét hallgatni, de állati módon egészséges és kell. Ugyanígy bekreditelem a nassolást, az este 7 óra/8 óra utáni kajálásokat, az alkoholfogyasztást és a többi marhaságot, amik nélkül hihetetlenül nehéz élni és aztán minden nap számot vetek, következetesen és drákói szigorral bepöckölöm a megfelelő cellákba az értékeket és figyelem, hogy merre tartok.
És persze tudom, hogy merre tartok és nem verem magam át.
Emellett aztán nagyon érdekes Jinnel arról beszélgetni, hogy mik legyenek az egyéni és közös kihívások, ki milyen előnyöket szeretne és mikor érdemel büntetést. Megismerjük magunkat, szembefordulunk a gyarlóságainkkal. Egy pillanat alatt látható például, hogy míg Jin büntetésekkel tartja kordában magát (és azok kreditcsökkentő ereje lebeg Damoklész pallosaként a feje felett), addig én az előnyökkel operálok és megpróbálok minél több alapot gyűjteni, hogy aztán eltékozolhassam a kreditjeimet a túlzó élvhajhászással (a múlt héten így történt: összeszedtem egy csomó kreditet, majd a hétvégén mínuszba bombáztam magam 16 egység alkohollal). Ostor és símogatás, erre utal a bejegyzés címe is.
Nem akarom hosszan ragozni az előnyöket, mert nem is érdemes. Valószínűleg embere válogatja, hogy kinek jön be ez a motívációs eszköz és ki tartja felesleges erőforrás pocsékolásnak. Számomra csupa előnnyel jár, nem érzem extra ráfordításnak (ha majd annak érzem, akkor úgyis extra kreditért fogom adminisztrálni) és mindenki láthatja, hogy most sem CoDozok, hanem itt írom ezt a bejegyzést. Már megérte. Nekem legalábbis.
05 Nov
Tiszta lappal indulunk, de csak ideig-óráig, mert nemsokára visszaállítom az elmúlt 3 év agyamparkját – ha minden igaz pdf formátumban, de majdnem eredeti formájában (képekkel, szövegekkel, de zenék és videók nélkül). Mindjárt kreálok egy usert Jinnek is, aztán már semmi sem áll útjában, hogy újra kaleidoszkopizáljon itt.
Az rss feed a régi, iratkozzatok fel: http://feeds.feedburner.com/agyampark
