Még az előző bejegyzéshez kapcsolódik kicsit. Valamennyire.
Volt az a jelenet az (500) days of summer című filmben, amikor Tom az első szeretkezés után kilép az utcára, minden és mindenki vidám, megy a buli és megjelenik az a bizonyos kék madár:
Ezen a ponton elmagyaráztam a feleségemnek: - A Boldogság Kék Madara.
Mire Ő: – Tökéletesen értettem.
Én: – Én is, bár először a twitter logóra gondoltam.
Nevetett.
(Kínjában.)
Olyan régen írtam már (140 karakternél) hosszabb szöveget egyben, hogy öt perce itt ülök és fogalmam sincs, hogyan kezdjem. Az utóbbi években szinte folyamatosan változott a bennem lévő igény a nagy nyilvánosság előtti önkifejezésre. Voltam brutálisan nyitott, aztán magamba forduló, csendes és szószátyár. Mindig más, de mindig ugyanaz. Nem mondom, hogy mára “kialakultam”, de legalább ismét határozott kép van bennem, hogy mi a csapásirány az elkövetkezendő rövid időszakban. Erről lesz most itt szó.
De előtte kis történelem. Először volt egy szupertitkos blogunk Jinnel, ahol még Bonnie és Clyde néven írtunk – egymásnak. Intim és csak nagyon szűk kör számára érdekes témában blogoltunk, jó is volt ez így nagyjából egy évig, amíg mi is kialakultunk, meg a bennünk lévő dolgok is annyira a helyükre kerültek, hogy nem volt szükség tovább erre az eszközre. Aztán 2006. március 3-án megnyitottuk az agyamparkot, amely több, mint 3 és fél évig működött folyamatosan. Eleinte toltuk bele a tartalmat, mindent leírtunk, szó szerint életünk naplója volt. Később csökkent az igényünk az írásra, de időnként ide aggregáltuk a velünk történteket. A “nagy katasztrófa” előtti időkben és azt követően (amióta a blog ebben az új köntösben, archív tartalom nélkül üzemel) viszont már szinte csak Jin írt, én elfordultam egy (valójában kettő) gyorsabb és kötöttségekkel nem járó platform irányába.
A mikroblog lett az én világom, szívesebben böffentettem _oda_ rövid dolgokat, mint hogy leüljek és végiggondoljam, kiszínezzem és utógondozzam _itt_. Twitter és plurk 140 karaktereseket írtam, nem túl sokat ezekből sem, de magam köré gyűjtöttem egy halom online ismerőst, plurkon egy tucat online havert. Szinte mindent megosztottam itt: örömöt, bánatot, vicceltem magammal és másokkal, írtam Zoéról, Jinről, az anyósomról (csak jókat!) meg a szomszédokról (nem csak jókat). Mindent, önkorlátozás és szívfájdalom nélkül, a már említett nagy nyílvánosság előtt. Szó szerint a világ előtt, mert aki rámkeresett google-ban, az az első oldalon ezeket mind láthatta, olvashatta. Nem is éreztem, hogy bármi titkolni valóm lenne, mert rosszat leginkább magamról írtam – leszámítva két esetet, amikor az egyik szomszédunkat említettem “hervasztó” szövegkörnyezetben.
Nem kedveljük egymást, ennek a kapcsolatnak már történelme van, nincs értelme tagadni. Sajnos a viszonyunk nem csak személyes síkon bonyolódik, mert ő a társasházunk egyik lakója, de a viselkedésével eléggé megmételyezi a kis közösségünk életét – az enyémet mindenképpen, ezt gyorsan kiegészítésként leírom, mielőtt bárki azt hiszi, hogy a többiek mögé akarok bújni. Nem akarom hosszan ragozni, ez más számára úgysem érdekes, a lakók meg – akik úgyis olvassák ezt a bejegyzést – tisztában vannak az egész történettel. Számomra érthetetlen, hogy valaki miért gördít akadályokat a normális és ésszerű működés elé, miért szavaz következetesen a többség akarata ellen, miért keresi a rosszat a többiekben, miért gondolja azt, hogy amikor a közösség érdekében tennénk valamit, akkor csak a saját önös érdekeink vezérelnek minket, miért miért… tengernyi kérdés, amit fel sem tudunk tenni, mert nem értünk szót és igazság szerint nem is érdemes feltenni.
Azonban egy dolgot el kell mesélnem, ami mindenképpen a bejegyzésem témájába vág és mégis közös halmazt képez a társasházi csatatérrel. Történt ugyanis, hogy Ő feljelentette a társasházat, amelynek hatására én embernagyságú hókupacot lapátoltam a parkolójába, majd ezt - a “balfasz” szóval kiegészítve, nagy hirtelenséggel ki is posztoltam az internetbe. Ez utóbbit sajnálom is, mert nem ez a módja. Meg kell mondani szemtől szemben, nem ilyen kerülőutakat használva, amely kerülőutak reményeim szerint ráadásul nem is érhettek volna célba.
Pedig aztán célba értek, mert annyi széket biztosítottam az én személyes internetes színházamban, hogy a szomszédság kényelmesen helyet tudott foglalni. Éppen idejében, hogy ennek szemtanúja legyen.
Kapufa – mondhatnám, ha félvállról vehetném a dolgot. De sajnos nem vehetem félvállról, mert ezzel eszközt faragtam, olyan eszközt, amellyel aztán az én bőrömet lehet átlyuggatni. Sőt, ami rosszabb: illetéktelen kezekbe adtam ezt az eszközt. Hiszen a barátaimnak szánt magánvéleményemet nem a barátaimmal közöltem, hanem potenciálisan 10 millió magyarul beszélő barátommal. A 10 millió pedig elég nagy szám ahhoz, hogy valaki olyan is olvassa, akit ez sért.
Pedig így nem akarok sérteni senkit. Ha sértek, akkor az legyen nyílt és konkrét és személyre szabott.
A sértés azonban adott volt, ezért büszkeségemet félretolva, tartásomat előtérbe helyezve személyesen bocsánatot kértem az illetőtől és ezúton is megkövetem a lakót – biztosan olvassa ezt – és köszönöm neki, hogy ráébresztett egy dologra: ha a twitter, a plurk, vagy az összes többi közösségi oldalon egy szűk rétegnek szánom a mondanivalómat, akkor csak nekik kell megengednem, hogy láthassák, mert ma lebukok a balfaszozással, holnap a tolvaj fogja kifigyelni, hogy mikor nem vagyok itthon, holnapután meg a kislányomat fogják cikizni az óvodában, hogy az apja már megint rosszul zárójelezett be egy IF-et és emiatt órákat szívott, értékelhető produktum nélkül. Igenis komolyan kell venni a privát szférát, ezeken a felületeken is védenünk kell magunkat és a családunkat – mindenkitől.
Ezen fenn ismertetett okokból kifolyólag a mai napon közzéteszem, hogy mi a nagy internetes közösségi bizbaszon a saját policy-m: mivel a csikszem név mára egyértelműen hozzám, Kovács Adriánhoz kapcsolható, ezért a twitter.com/csikszem és plurk.com/csikszem mikroblog kontóimat priváttá minősítem és egyénenként engedélyezem a hozzáférést. Az agyampark.hu domain alatt található tartalom (Ön itt áll) továbbra is publikus. Jelen közzétételi állásfoglalás nem tér ki külön a facebook és iwiw közösségi hálós tevékenységemre, mert 1. ezeken a platformokon nem történik konkrét gyártás, maximum újramegjelenítés (iwiw-en az sem), 2. az itt megjelenő tartalom amúgy is csak meghatározott kör (értsd. ismerősök) számára fogyasztható.
Kiegészítés: a fenti korlátozás bevezetése nem jelenti azt, hogy mostantól a privát hozzáférés pajzsa mögött megsokszorozódik a kívül maradottak lebalfaszozása. Ha valakiről ez a szó (vagy más elmarasztaló kijelentés) jut eszembe, akkor azt az illetőt meg fogom keresni élőben és közlöm vele. Ezzel párhuzamosan természetesen mindenkit szeretettel várok a twitter és plurk közösségi tereimben, illetve (moderált) megjegyzés formájában jelen blogon.
(Zenét osztok még a blip.fm/csikszem oldalon, az mindenkinek ajánlott!)
