Hangok Az Ablak Alatt (HAA) felzárkóztató bejegyzés
Egyszer volt, hol nem volt itt az agyamparkon egy mixkazetta sorozat, a Hangok Az Ablak Alatt, amelynek a beharangozójában sejtelmesen ennyit írtam annak idején:
Oké, belekezdünk egy mixkazetta sorozatba, mert itt ilyen még nem volt. Hangok az ablak alatt, ez lesz a címe, mert számomra ennek jelentése van.
Ezzel a bevezetővel ki is tudok békülni, úgyhogy lépjünk tovább. Időközben atomjaira hullott a régi idők parkja s vele együtt ez a szelete is elérhetetlenné vált.
Azonban tegnapelőtt Cece barátommal megtartottuk az immár rendszeressé váló szezonális találkozónkat és ott előkerült a telefonomról az utolsó 3 epizód, azoknak is a bevezető traktusai. A nosztalgia elöntött abban a pillanatban és úgy éreztem, illetve érzem most is, hogy érdemes visszahozni őket a tetszhalál állapotából. Szerencsére a hanganyagot a dropbox jóvoltából én már korábban feltöltöttem a felhőbe, így már csak az a feladat várt rám, hogy szépen belinkeljem ide az összeset. (A szöveges körítés és a tracklista azonban a csiiik-kal együtt saját kardjába dőlt, úgyhogy azzal sajnos nem szolgálhatok.)
Először itt a link, amellyel gyorsan értesülhetsz az esetleges friss zenékről: http://agyampark.hu/?feed=podcast
Aztán pedig lássuk, hallgassuk időrendben visszafelé…
