zzzzz
Nassolás. Most túllépő bor. Idétlenül sok pontveszteség lehet. De extrém körülmények közt elvégzett torna nagy szorzóval kreditet hoz. Ígyélünkmi 
.
Még egymásra kell találjunk ezzel a hm dizájnnal. Persze, a belbecs, de ez ugyanaz a kör mint a BaaN vs SAP.
Időről időre rohanhatnék, ciklikusan ismétlődő téveszme, megálmodott képletek és ki nem mondott szavak. Az örök búza színe, lapos kedd, félig mászott befejezett magaslatok. Az idő villanásszerű eltűnése tudatosságot követel a tudatosság megöli a pillanat érzékeny szabadságát.
Ma rácsodálkoztam egy 20 éve készült fényképemre. Összezavar az ismeretlenség érzése persze akár tegnap is készülhetett volna. Csendesen fájdalmas elhinni hogy velem is megtörténik. Már soha nem tegez senki, a ráncok az arcomon és a távolságtartás a szememben. Most még legyintek a kapott test törékenységén, még fenntartható a lány alkat, még lehetek megértő a nagyon széppel és a nem széppel. Besétálok a kötelezőbe, elborzadok egy volt osztálytárs szürke és fáradt bőrén, a legjobbat használom és másnak látom. A csend a szürke és a ránc mögött. Magam választotta csend. A bejárt utak kötelező hozadéka. Most még lehet rajta nagyvonalúan és fensőbb rendűen átsiklani. És továbblépésnek hívni.
Nade. Abban a pillanatban amikor visszakaptuk a Gyermekünk egészségét (…), elmerült ránc és szó, pénz és hang és tegnap és holnap és én még soha életemben nem voltam annyira benne a pillanatban. Az a kávé és az a közlekedési lámpa és az a szendvics és az a lépés, a szem, a sík, a mérce, az egy és az összes élet párhuzamos ott léte, az emlékeztet. Most már tudom, és értelmet kapott a sziruposság… hogy azon a napon tényleg mindent megkaptam.
“Anya, én azt szeretném, ha nem halnál meg.”
